|
Budapesten születettem
1942.12.03-án, édesapám körzeti orvos volt a Terézvárosban. A
gimnáziumot a budapesti Barcsay utcai Madách Gimnáziumban
végeztem 1966-ban, majd a Pécsi Orvostudományi Egyetemre nyertem
felvételt. Itt négy és fél évig tanultam Lissák, Szentágothay,
Halász, Lestyán, Donhoffer, Romhányi, Kerpel-Fronius, Méhes,
stb. professzorok alatt, majd a Budapesti Orvostudományi
Egyetemen fejeztem be tanulmányaimat általános orvosként (med.
univ.) 1966-ban.
Átmeneti miskolci kitérő és a
katonaság letöltése után 1968-ban kerültem a budapesti Uzsoki
utcai Kórházba dr.Vándor Ferenc professzor keze alá a
Sugárterápiás Osztályra. Itt az évek múltával onkoradiológusi
(sugárterápiás), majd klinikai onkológusi (daganatos betegségek
gyógyszeres kezelése) szakképesítést nyertem. 1973-ban a
berlin-buchi Robert Röslle Klinikán, 1981-ben a stockholmi
Karolinska Kórház Radiumhemmet osztályán, majd 1984-ben az
Egyesült Államokban a Yale Egyetemen, valamint a houstoni MD
Anderson Rákközpontban tettem 3-4 hónapos szakmai
tanulmányutakat. Vándor Professzor 1978-ban bekövetkezett
váratlan halála után dr. Németh György Professzor vette át az
Uzsoki Kórház Onkoradiológiai Osztályának vezetését egészen
1992-es távozásáig, amikor az Országos Onkológiai Intézet
sugárterápiájának vezetését vettem át. Ez alatt a 14 év alatt
Németh Prof. hosszas heidelbergi tanulmányútjai alatt vezettem
az Uzsoki Kórház Onkoradiológiai osztályát megbízott
osztályvezetőként. 1992-től újabb 15 évig (2007-ben
bekövetkezett nyugdíjba vonulásáig) ugyanitt dr. Mayer Árpád
Professzor vezetése alatt dolgoztam beosztott főorvosként.
Harmincra tehető azoknak a
nemzetközi klinikai vizsgálatoknak a száma, melyekben
vizsgálóként (investigator), vagy társ-vizsgálóként (co-investigator)
részt vettem. Egy nagy nemzetközi vizsgálatban (PANDORA) vezető
vizsgálóként (principal investigator) szerepeltem
nyugdíjazásomig. Az onkológiai szakterület egyik eddigi
legnagyobb – angliai központú – nemzetközi klinikai
vizsgálatában (ATAC) a Steering Committe (Kormányzó Bizottság)
tag vagyok ma is, és változatlanul részt veszek az onkológiával
foglalkozó nagy külföldi gyógyszergyárak hazai képviseleteinek
tanácsadó testületeiben.
Csaknem 40 évet töltöttem a
daganatos betegek kezelésével, ez alatt az idő alatt százával
tartottam előadásokat, számos tudományos közleményt,
könyvfejezetet írtam, majd később könyveket jelentettem meg az
onkológia témakörében.
|